Bevezető

~ Bevezető ~

Loki Odinsonnak nem igazán voltak barátai - mindig is azt vallotta, nincs szüksége magán kívül senki másra, hogy elérje, amit akar. Ez úgy tűnt, beválni is látszott, elnézve a tetőtéri lakását, teraszos medencével, csupa ablak, hagyva beáramlani a fényt, akár nappal van, akár éjszaka. Áradt a luxus minden modern stílusú bútorából és berendezéséből, a bőr kanapék, a nagyképernyős plazmatv, mely szinte befoglalta az egész falat, de mégsem rondította el a látképet, az elszórt lávalámpák lustán ragyogó fénye pedig sejtelmes derengést adott a lakásnak esténként. És Loki Odinson egyedül lakott ebben a hatalmas, fényűző lakásban, csak a néha-néha felhozott, egyéjszakás kalandjai élvezhették ki a látványt, amíg nála voltak, de hát az sosem tartott sokáig. Csak jöttek és mentek.

Loki Odinsonnak tehát nem voltak barátai - csak egy bátyja, Thor. Thor magas volt és szőke és Loki szerint rettenetesen együgyű, ráadásul indokolatlanul jószívű. Mindenben különbözött az öccsétől, amiben csak lehetséges volt, de mégis úgy szerette a fekete hajú, hófehér bőrű, más világban járó testvérét, hogy egyesek szerint az nem volt egészen normális. Persze mikor is érdekelték Thort mások, ha az öccséről volt szó? Így kerültünk végül össze, Steve, Thor, Loki és hát... én. Így kerültem fel Loki lakásába is, abba a rideg, fehér lakásba, ahol mintha jéghegyen lettem volna. De kezdjük az elején.

Steve és én együtt laktunk, mióta az eszemet tudom. Még általánosban ismerkedtünk meg, amikor elkergettem azokat, akik megverték. Steve vézna, semmirekellő srác volt, betegesen sápadt és valahogy még a feje sem volt rendben, mert az volt a kedvenc szórakozása, hogy mások védelmében szétvereti magát. Így alakult az első alkalom is, hogy találkoztunk, a suliból hazajövet hallottam meg a hangokat, a gúnyos röhögést és közelebb érve, a rúgások keményen puffanó hangját is. Sosem tudtam, milyen ez, mert engem soha nem mertek zaklatni, ha meg is próbálták, visszaütöttem, utána meg már nem igazán volt kedvük hozzá.
- Hé! Kezdjetek olyannal, aki a ti szinteteken áll! - Persze megtehettem volna, hogy otthagyom, hiszen mi közöm nekem egy vézna kisegér ügyeihez, de mégsem volt hozzá szívem.
- Így van! Semmivel nem lesz jobb nektek, ha olyat bántotok, aki gyengébb nálatok! - tromfolta a nagydarab srácokat, egy határozott hang a hátuk mögül. Mind meglepetten pillantottunk az előbb még földön kuporgó fiúra, aki sértetten porolgatta magáról a sikátor mocskát, abban a hiszemben, hogy a tegnapi esőtől felázott kosz ilyen könnyen lejön majd. Felismertem a törékeny alakját a suliból, egy évfolyamba jártunk, de sosem keltette fel a figyelmem különösebben, az a fajta srác volt, aki mellett mindenki elment, anélkül, hogy észrevenné. Végül a fiúk elfutottak, mi pedig barátok lettünk.

Aztán közbeszólt az élet. Én New Orleansba költöztem, Steve New Yorkba. Amikor utoljára láttam, szinte nem is hasonlított a régi önmagára, magas volt, erős és magabiztos. Én munkanélküli.

Végül újra Stevenél kötöttem ki, de a helyzetünk mintha eltorzított tükrét mutatta volna múltunknak - ő lett Steve Rogers, A Menő srác, jól fizető állással, aki hobbiból macskákat és lecsúszott Bucky Barnes-okat ment. Ő sosem fogalmazott így, de kár lett volna tagadni az igazságot, hogy minden megváltozott és semmi nem lesz már ugyanolyan. Hogy én? Én undorodva magamtól, a nyakán és a pénzén éltem és keserű ízzel telt meg a szám, ahányszor megjegyezte, milyen ügyes vagyok, hogy ilyen sokat kerestem a kis állásommal a sarki bisztróban a hónapban. Steve minden nap oda járt reggelizni, én csináltam neki a gofrit, ahogy mindenki másnak is. Legszívesebben felkötöttem volna magam a konyharuhával.

Szóval, így kerülök én egy asztalhoz Steve-el, a barátjával Thorral, akivel ha jól tudom, egy helyen dolgoznak, és... hát, Loki késik. Thor megnyugtat minket, vidáman kortyolva a hatalmas korsó sörét, hogy Loki imádja, ha rá várnak, ez nála szokás, ne aggódjunk és főképp ne haragudjunk érte. Elegáns tizenöt perccel később belép a kocsma ajtaján egy fekete hajú, hófehér bőrű férfi, csupa, már látványra is drága anyagba csomagolva, és ahogy igéző zöld szempárjának pillantása találkozik az enyémmel, eláll a lélegzetem. Thor vidáman odainteget neki, mire a férfi könnyed léptekkel mellettünk terem, majd becsusszan a bokszba a bátyja mellé, szembe egyenesen velem.

- Loki, ők itt Steve Rogers és Bucky Barnes. Srácok, ő az öcsém, Loki - ejti meg a gyors bemutatást a férfi, mire a mellette ülő felemelkedik ültéből és először felém nyújtja kecses, mégis férfias kezét, nekem pedig már ennyitől kiszárad a torkom.

- Loki Odinson. - A hangja olyan, akár a folyékony ezüst, lefolyik a torkomon és végigborzongatja a gerincemet.

- James Buchanan Barnes - mondom gyorsan, ahogy kapkodva megragadom a kezét. Finom és határozott, ellenben az én munka cserzette, kemény kezemmel. Szinte szégyellem, hogy megérintettem, nem érzem elég jónak magam hozzá, ő azonban társaságunk számára talán észrevétlenül végigsimítja ujjbegyeit a tenyeremen, ahogy elengedi a kezem és én beleborzongok. Mintha mágnessel vonzana maga felé minden pillanatban, szinte le sem tudom venni a szemem az ajkairól, miközben unottan ecseteli a napját, szintén egy korsó sört iszogatva.

- Buck egy étteremben dolgozik, szakács. Minden reggel oda járok, mert fantasztikus a waffele - vigyorog Steve, én azonban legszívesebben elsüllyednék. Szégyellem, hogy csak ennyire futja, miközben a bokszban ülő három ember fizetése megoldaná a gondjaimat egy életre, így nem nézek fel a kezeim között szorongatott ásványvízről, csak hallgatok tovább, ahogy eddig tettem. Komolyan Steve, ex-alkoholistát kocsmába vinni? Ez is csak neked juthat eszedbe...

- Én is szívesen megkóstolnám a reggelidet. - Steve nem érti Loki finom szavaiban a célzást, amit felém intéz, én viszont tökéletesen értem és ez zavarbahoz. Valaki olyan, mint ő, sosem kezdene hozzám hasonlóval... mi értelme lenne? Egy csótány vagyok hozzá képest, semmi más.

Az idő telt, a sör fogyott és ahogy Thor kezdett jókedvű lenni, én úgy lettem egyre álmosabb. Arra riadok pillanatnyi bóbiskolásomból, hogy egy hűvös kéz megérinti az arcom és Loki vidáman csillogó zöld szemei érdeklődően nézik, mikor térek már magamhoz. Az álom jóleső köde egyből leszáll rólam, amint rájövök, hogy elaludtam! Elszégyellve magam, temetkezem a maradék pohár vizembe, a velem szemben ülő halk kuncogásával kísérve.

- Nem hibáztatlak, ha untat a társaságunk. A bátyám tényleg elég unalmas. - Beharapom a számat, hogy ne nevessem ki szerencsétlen Thort a fekete hajú viccelődése miatt, de ő észre sem vesz minket. Az asztalra borulva magyaráz valamit Stevenek borzasztó átszellemülten, olyan széles mozdulatokkal, hogy az öccsének néha el kell hajolnia a keze útjából, amin már muszáj nekem is nevetnem egy kicsit.

Végül Steve határoz úgy, hogy ideje hazamennünk, bár én holnap nem dolgozom, de már mindenki egyre fáradtabb. Ő is fizet, hevesen elutasítva minden felajánlást, mondván, az ő ötlete volt a találkozó, így meghívott minket. Odakint, mikor elköszönünk, Loki közelebb hajol hozzám, ajkai szinte érintik a fülemet, végigborzongok, mikor lehelete megcsiklandozza a bőrömet.

- Alig várom, hogy legközelebb találkozzunk - súgja, amitől nagyot nyelek, de válaszolni már nem tudok, mert elhúzódik tőlem és a vállára veszi ingatag bátyjának karját. - Viszlát, Steve! Köszönjük a meghívást - int oda barátomnak is, aki szívélyesen viszonozza. Mielőtt megfordulnánk, hogy elinduljunk a metro felé, még látom, hogyan próbálja beültetni a bátyját egy zöld, méregdrága sportautó anyósülésére, amilyet még látni is ritkán szoktam, nem hogy ülhetnék benne. Loki is felém néz, mire rajtakapottan elfordítom a fejem és az előttem járó Steve után sietek, lenyelve számban az irigység keserű ízét.